Meglehetősen kétoldalú ügy a kisgyerekes anyuka munkavégzése. Egyrészt jó dolog, hogy 3 év után újra van értelme magassarkúban és szépruhában elindulnod reggel, másrészt megszakad reggelente a szíved, mikor ezt megteszed....főleg, ha napi kilenc és fél órát osztott rád a sors. Reggel még alszik, mikor elmegyek, este 2-3 óránk marad egymásra. Ez semmi:-(

Szombat reggel mellette feküdtem, mikor kinyitotta a szemét:

- Anyaci, itthon leszel? Nem dolgozol? - ő önfeledten örült, én szomorú lettem- biztos, hogy jó ez így? Hiányzunk egymásnak:-(

Én dolgozom, ő meg beteg. Úgyhogy most apa kipróbálja, milyen anyának lenni:-) Kicsit megkavarodott a világ, de ő a legfontosabb, minden más csak utána...