okt
15

Napjaink

| Szerző: Pankababa | 12:54 pm

Megígértem, ha elköltözünk gyakrabban írok majd, beszámolok róla, hogy telnek Panka mindennapjai az új helyen. Így három hét távlatából azt hiszem ideje mesélni...

 

Nagyon jól indult az első hét. Elmentünk a fórumunk szülinapi bulijába, berendezkedtünk, kipróbáltuk a bkv-t is, ami ámulatba ejtette Pankócát. Imádja a buszokat, a villamost, és nagy szerelme lett a metrózás is. Az első itt töltött éjszaka óta a saját szobájában alszik, nem is hajlandó máshol nyugovóra térni, és ami számomra a legmeglepőbb (ám annál örömtelibb) hogy szuperül alszik éjjel.

A második héttől azonban érezni lehetett Pankán a változások negatív hatásait is. Irtózatos hisztiket csapott, és a több hónapja makulátlanul szobatiszta lányom napközben is bepisil néha. Van, hogy csak egyszer, de előfordul az is, hogy akár 3-4 alkalommal is. Én ezt egyértelműen a változások hatására írom, de értetlenül állok előtte: abban reménykedem, hogy hamar visszatér a régi rend, mást nem igazán tudok csinálni. Megdícsérjük, ha a wc-be pisil, próbálunk türelmesek lenni vele. Nem akarok rá pelenkát adni, mert azzal megint összezavarnám, de eléggé megnehezíti a helyzetet a hirtelen jött extra hideg, mert azért így elég rizikós elindulni vele bárhová. Bár az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy máshol eddig még nem pisilt be, csakis itthon. Legtöbbször szól, hogy pisilnie kell, aztán nem hajlandó se a bilire, se a wc-re ülni, azt mondja, mégsem kell, és 20 mp múlva bepisil....Szóval közel 4 hónapja, amikor szobatiszta lett a lány, azt hittem, milyen egyszerű ez....most látom, mégsem az...ő így fejezi ki a benne kavargó érzéseket. Remélem hamar rendeződik a helyzet, és visszatérünk a régi rendszerbe, amikoris már éjjel sem pisilt be...azt sem tudom mikor vettem utoljára pelenkát:-)

 

Mindezeket leszámítva jól telnek a napjaink, sok programon részt veszünk, megnéztük a Camponában a cápákat, játszottunk bohóccal, szétnéztünk a helyi bölcsiben játszóház lehetőség után kutatva, megismerkedtünk az új doktornéninkkel....

reméljük ti is jól vagytok kedves otthoni cimbik és éteri barátaink!

 

Hamarosan újra jövünk:-)

A bejegyzés trackback címe:

https://torokpanka.blog.hu/api/trackback/id/tr321451738

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

masika 2009.10.19. 17:12:18

Örülök, hogy azért jól érzitek magatokat itt a nagyvárosban! Remélem hamarosan találkozunk!
süti beállítások módosítása