jan
18

Bölcsis lett a királylány. Még a beszoktatásnál tartunk, de eddig jól megy, igaz még csak kétszer voltunk:-) Az már biztos, hogy éhen fog halni, de szerencsére jól tartalékolt az ínségesebb időkre és a jelen bő 16 kilójából biztosan eléldegél egy ideig....:-) aztán meg megszokja a kosztot, és ő is megeszi a bölcsis menüt. Na jó, félre a tréfát, nem olyan nehéz ez...Ma például ez spenót volt főtt burgonyával és darált főtt hússal. Nagyon várta már az ebédet, alig bírta kivárni, míg ő következik, hogy leülhessen az asztalhoz. Végignézve a menünk, megkérdezte, hogy hol a leves? Aztán furcsa fintorral ránézett a főtt darált húsra és megkérdezte. Ez mi? Ennek nyílván nem az az oka, hogy nem ismeri a húst, csak mi nem ilyen formában fogyasztjuk:-)

Egyébként jól elvan, a 14 (vagy 12, erre még mindig nem derült fény számomra) gyerekből Pankával együtt 5-en voltak ma. közülük egy kislányt haza kellett küldeni még délelőtt, mert magas láza volt, két másik pedig borzalmasan köhögött és gyanús volt a hőmérsékletük is....az enyém gyerek volt a legegészségesebb, igazán büszke voltam rá:-) Gondolom egy-két napon belül minket is letaglóz a kór...ahogy az már lenni szokott!

Egyik szemem sír, a másik meg csak könnyezik, a hétpecsétes lakat alatt őrzött kis királylányom elindul az intézményesített élet útján...De muszáj, ennyi jutott nekünk kettesben, és hiszem: hogy jól fogja érezni magát és az előnyére válik, hogy kilép a nagyvilágba!

A bejegyzés trackback címe:

https://torokpanka.blog.hu/api/trackback/id/tr471682146

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

masika 2010.01.19. 18:20:16

Igen sajnos a bölcsis koszt nem az a finom hazai! Remélem azért tényleg jól fogja magát érezni!

RenátaAnya(Eszter) · http://renatababa.blogspot.com/ 2010.01.20. 19:29:41

Gyönyörű hosszú haja lett!!!!

Majd irok magunkról csak pillanatnyilag valami error miatt nem tudok belépni a saját blogomba!

bogyolany 2010.01.21. 18:00:12

Ha ennyire rossz a koszt, akkor az én lányom is koplalni fog :) Itthon sem eszik meg akármit, hát még idegenben...
A hajzhatagon pedig mi is elcsodálkoztunk! Nem is hiszem, hogy egyidősök... :)

Pankababa 2010.01.21. 19:04:03

@bogyolany: Napra pontosan:-)
Pankának egy év alatt nőtt rengeteget a haja, mi is sokszor rácsodálkozunk, milyen hosszú már:-) Pedig már háromszor a fodrászollóm is elővettük! hidd el, nem is olyan sokára Helémának is hosszú szőke tincsei lesznek, amit kedvedre szépíthetsz:-)
süti beállítások módosítása